2010. december 30., csütörtök

Harc az ünnepért.

Szabó Lőrinc: Harc az ünnepért

Magányom szétnéz, szól és szava büntet:

- Ahová én belépek, legyen ünnep,
térdeljen porba, ki hozzám beszél,
jó szavam: koldusnak vetett aranypénz,
örüljön, ki ellenségem lehet,
szivemben vad gőg a szeretet is,
örvénybe lépek józan, dacos ésszel,
nem fáj, ha tűzön éget a gonosz,
lesen felebarátom feleségét,
esti szeretőm délre feledem,
vagyok magamban és másban hontalan,
mindent tudok, aranyat s gyöngyöket
old fel boromban a gazdag jövő
és mindig győztes, mindig sérthetetlen
megmaradok magamnak, érthetetlen
magasság, melynek némasága ünnep.

Ahová lépek, mégis minden büntet:

letérdelek a köszönők elé,
aranypénzként őrzöm más jó szavát,
ellenségemet fölfegyverzem,
büszkeségem gyámoltalan bilincs,
koldusok közé viszem ágyamat,
menekülök a szúnyogok elől
és mindenkit magamban hurcolok,
semmit se tudok, fuldokolva szívom
a levegő képzelt pénz-tőgyeit,
elhúzódom a mulatók közűl
s némán esengek vissza a világba
és magamnak is mindig érthetetlen,
sohse leszek már többé sérthetetlen,
mert a vezeklés kívánt kínja büntet.

És így lett mégis, így lesz minden ünnep:

vak voltam már és dermedt zűrzavar,
s falba léptem, - s ajtót nyitott a fal!
S láttam, történnek néha jó csodák,
amikért élni érdemes, tovább
botladozni máson s magamon át,
egyszerre sírva s egyszerre kacagva,
emberi sorsom hálásan fogadva,
mint égi kedvest, aki ha kiválaszt,
akkor szeret igazán, ha kifáraszt.
Vak voltam már, hitetlen zűrzavar,
s falba léptem s ajtót nyitott a fal,
nyílt az ajtó és nyíltak jó csodák
s én boldogan botladozom tovább
idegen romokon s magamon át
s nem félek már, hogy újból elveszítsen:
két kezével egyszerre tart az isten
s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet,

jobbja emel, és fölragyog az ünnep.

Egy érzés...

Ruediger Schache

Egy érzést senki sem adhat neked.
Csak benned ébredhet fel.
Ez a te érzésed, amelyet neked kell megteremtened.
A közeledben lévő, ember ajándék, aki segít majd neked ebben.
Ha tisztában vagy ezzel, a titkot is tudod.
Ha belátod, hogy az érzésed mindig a tiéd, és hogy nincs olyan érzés,
amelyet mástól kaphatnál vagy elvehetnél, felszabadulhatsz.
Kevesebb hatalmat adsz másoknak,
és felvállalod a felelősséget a saját közérzetedért.
Így csökkented annak az esélyét,
hogy másoknak tegyél szemrehányást, amiért nehéz helyzetbe juttattak.

Csehov

És így van ez mindig, de mindig, és nincs nyugtom saját magamtól, érzem, hogy emésztem a tulajdon életemet, hogy a legszebb virágok porát gyűjtöm ahhoz a mézhez,
amelyet odadobok valakinek a vakvilágba,
és közben letépem a virágokat is, és letaposom a tövüket. Hát nem őrült vagyok én?

Fájdalom

A fájdalmat el kell használni,

- ha magunkba zárjuk, soha sem fog enyhülni.

(héber közmondás)

„Az egyik pillanatban még itt volt, a másikban már nincs sehol . Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk. És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hűhót csapunk: mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyűlöletet gerjesztünk! Csak ezért a rövid pillanatért! Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk: egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk . Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltűnik, mintha ott se lett volna.”
/ Osho /

2010. december 29., szerda

Kosztolányi Dezső - Vágyódás

Ha majd a sok hazugság véget ér!
s te megszeretsz szilaj szerelmemér',
ha nem lesz szíved már, hogy megtagadj
s pirosra gyullad arcodon a fagy
s forró tüzes vér-rózsa nyíl reája;
aranyhajad fojtó Niagarája
elönti sápadt főm s fejem felett
örök tavaszt ragyog rám két szemed
és átfog két kar, perzselő, fehér...
Ha majd a sok hazugság véget ér!!

Garai Gábor - A fű a folyó te meg én

A fű, a folyó, te meg én,
szemed a reggel üvegén,
idén egy végső korty meleg,
egy törpe-kagyló-amulett,

és kora ősz és nyárutó
siettető, karoltató,
és vér-pihék a nap előtt,
és fölcikázó evezők,

aztán az est, s hogy nincs tovább,
hogy vártalak négy nyáron át,
s hogy halhatatlan a remény,
s a fű, a folyó, te meg én.

2010. december 27., hétfő

József Attila

"Gyémánthegyen állunk, De zsebünkben kavicsok vannak. Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk, Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink. Most könyörgések szomjazzák erőnket És térdünk alatt lyukassá kopnának a kövek, Szívünkben a csillag megfagyott."

Fodor Ákos

Nem hallok olyan

gyorsan, ahogy te játszol

- köztünk nincs zene.

Elizabeth Lee Wurtzel

"Néha azt szeretném, ha
"Vigyázat, törékeny" felirat lenne a homlokomra ragasztva
. Néha azt szeretném, ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek,
hogy azért, mert olyan világban élünk,
ahol nincsenek szabályok, és olyan életet élünk,
ahol nincsenek törvények,
másnap reggelre kelve még éppen úgy fáj, ami fáj."

Látogatóimnak...

Látogatóimnak.....

JERMAINE JACKSON & PIA ZADORA - WHEN THE RAIN BEGIN TO FALL.

Custom Myspace Clock

Rumer Godden

"Ahhoz, hogy meglásd a tavaszt,
ha tényleg látni akarod,
előbb túl kell élned a telet."

Words Don't Come Easy F.R. David (lyrics)

Custom Myspace Clock

Őri István

"Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket
s Téged"

2010. december 26., vasárnap

"A legjobb gyógyszer bánat és sajgó seb ellen: rá sem gondolni !"
Mit jelent ez?
Hogy mindig ott vagy, ahová figyelsz.
Ha elfoglalja magát az ember olyasmivel, ami a figyelmét leköti - nem fáj a fájdalom.
Azt éled, amire figyelsz.
Az erős fájdalomnak azért van hatalma fölötted, mert iszonyatos erővel magához rántja a figyelmedet.
Nem tudsz másra figyelni csakis a fájdalomra.
Nem tudsz és nem is akarsz. Tehetetlenül nézed s nem tudod levenni róla a szemedet.
Elbűvölt a kín.
Magához rántotta a figyelmedet a fájdalom - és képtelen vagy azt akarni, hogy ne fájjon...
"Nem gondolni" valamire nem lehet - de helyette valami másra gondolni, méghozzá nagyon erősen: lehet. Nagy bajok esetén mindig igyekszem uralni a figyelmemet.
Én nem engedem magam arra gondolni, amire az önsajnálatom, a gyengeségem és a bennem síró gyerek akar.
A gondolkodásunk ugyanis irányítható.
Eltéríthető.
Éppen az erős figyelem által.
Másra összpontosítható.
Vagyis a gondolatunk uralásának titka nem az, hogy mire gondolunk - hanem hogy mire figyelünk.
A fájdalomra csak addig van értelme figyelni, amíg termékeny és gazdagít.
Onnan kezdve, hogy értelmetlenül gyötör, jogom van megszabadulni tőle.
Jogom van máshová nézni, mint ahol a sebem van.
Jogom van derűsnek lennem, ha bajban vagyok. Kinevetni a végzetet.
Jogom van fölfelé nézni. Az égre, a sűrű felhők mögött látható egyetlen csillagra - ha odalent vihar, eső vagy áradás van...
Ilyenkor tanul meg az ember élni, reménykedni, nem félni, nem összetörni - s főleg önmagába kapaszkodni.
Nincs erősebb társam, mint önmagam.

És sohasem arra gondolok, ami lehúz - hanem arra, ami fölemel.

" Nincs jobb gyógyszer bánat és sajgó seb ellen: rá sem gondolni!"

Ez az én morfiumom.

Használd!

Ne mondd el, hogy tőlem kaptad.

Müller Péter

A Piedra folyó partján ültem, és sírtam.
Hideg téli nap volt,
és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon,
azután elvegyülnek a jeges vízzel,
amely a lábaim előtt hömpölyög.
Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz,
aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe.
Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim,
hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta.
Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem,
a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban,
a ködöt, az egész utat, amit megtettünk.
Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit.
Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.
Pauolo Coelho

"...Meg kell hallanunk a gyermek hangját,
aki egykor mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk.
Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat.
És a sírását talán visszafojthatjuk,
de a hangját nem némíthatjuk el..."

Paolo Coelho

Mi a cél?

"De hol a cél?
Mi a cél?
Csak élni?
Nap-nap után?
Megélni ezt és amazt,
múlttá változtatni a jelent,
jelenné a jövőt, és baktatni,
baktatni a napok hátán,
amíg egyszer csak elfogynak és... és a semmi,
vagy az Isten,
vagy akármi,
egy nagy fekete szivaccsal mindent letöröl, ami volt, s ami történt?"

Wass Albert

Ady Endre:Égő tűzben dideregve

Hunytán, fogytán van már a tűz.
Orv galyakat nem tudok szedni:
Megtanulom: milyen öröm
Dideregni.

Fagyot lihegnek jég-hazák
Felém, az én szegény fejemre
És én meleget kacagok
Dideregve.

Tűz nélkül is majd tüzelek,
Engem nem olt ki semmi, semmi.
Gyertek hozzám, tanuljatok
Dideregni.

Szabolcsi Erzsébet

...mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
andalogva, kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamuba sült fájdalommal,
friss idővel, vagy a múlttal,
ezerarcú szép titokkal...

Algimantas Baltakis

Amim volt, mindent szétosztottam.
Megmaradt a fáradtság és a bánat.
No meg az emlékek.
Ez az egész kincsem.
Kedvesem!
Ne kérd,
Hogy osztozzam veled bánatomban.
Osztozzunk inkább az emlékeken!...

Ajándék

Erdélyi Gábor: Ajándék

Illetlen betűk közé
őszinte mosoly mögé rejtem
mit szám többé el nem mond
hogyan szeret egy kedves bolond
Egy csöppnyi lélek
mi szememben csillan
nem könny
csendben kezedbe ejtem
és mikor elillan... nem tudod mit adtam neked...

Heltai Jenő :Szabadság

Tudd meg : szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se rang, se kincs nem veszteget meg, Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolni valója.

Márai Sándor

Gyanítottam, hogy személyiségnek lenni a legtöbb, amire ember képes.

2010. december 25., szombat

Karácsony

És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.
Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.
És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.
És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:
Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!

/ Lukács Evangéliuma 2 /

2010. december 22., szerda

Karácsonyi Rege - Előadja Szabó Gyula.wmv

Custom Myspace Clock

2010. december 18., szombat

El akartál menni,
jöttél elköszönni,
jöttél hírül adni,
nem fogsz többet jönni.

Megraktuk a kályhát,
befüggönyözködtünk,
a búcsú, a búcsú
így kezdődött köztünk.

Nagy dolog a búcsú,
kevés ahhoz egy nap,
másnap is eljöttél,
harmadnap is, tegnap.

Most is szól a csengő,
jöttél elköszönni.
Nem tudsz te elmenni,
csak jönni, csak jönni.
/Nadányi Zoltán- Búcsú/

Nem is tudom,
mi van a gyönyör alján,
hogy reggelre
mintha nem is lett volna,
hogy reggelre
mindegyik szerelem
kitömött kékmadár,
pereg a tolla.
/Ladányi Mihály/
Nyolc sor.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Ne sirass a fejfámnál állva!
Nem vagyok ott,
Nem alszom.
Ezernyi fúvó szél vagyok,
A hó gyémántragyogása vagyok.
Az érett magba zárt napsugár vagyok.
Őszi eső vagyok.
Ha nyugodt reggelen felébredsz,
Az égre kelő madarak
Fürge szárnycsapása vagyok.
A csillagok éji fénye vagyok.
Ne sirass a fejfámnál állva!
Nem vagyok ott,
Nem alszom.

(Mary Frye)

Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek.
Mégse találják meg, amit keresnek. - Nem találják meg – mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
- Minden bizonnyal – feleltem.
- Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.

(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

“Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek,
mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát.
Jaj pedig az egyedülállónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje.
Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek,
az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak,
és a hármas kötél nem hamar szakad el.”
(Prédikátor könyve 4:9-12)

“Ilyenek vagyunk, s akinek nem tetszik, hadd röhögjön!”
(Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)

Luiz De Camoes: Remény, mit remélsz? - Remény, mit remélsz? - Semmit, soha többé. - Miért? - Valami megváltozott. - Élet, mi vagy? - Csak gyötrelem vagyok. - Mit mondasz, szív? - Szeretek, mindörökké. - Lélek, mit érzel? - Így kell tönkremenni. - Hogy élsz? - Nem várva semmi jót, szerencsét. - Mégis, mi éltet? - Csak a múlt, az emlék. - Csak ennyi a fény életedben? - Ennyi. - Látsz végső célt? - Csak egy gondolatot. - Mire gondolsz? - Hogy várom a halált. - Jó lesz? - Parancs kényszerít, hogy tegyem meg. - Miért kényszerít? - Mert tudom, ki vagyok. - Ki vagy? - Az, aki megadta magát. - Kinek? - A fájó, örök Szerelemnek. /Szabó Lőrinc fordítása/